Maroknyi homok
a porból kapart alom,
fejem ezentúl eme
kopott párnára hajtom.
Távol bölcsőm rekedt hangjától
Távol vérem gondjaitól,
Messze eddigi életemtől,
Csendes zugban, védelemben.
Szobám rácsos ablaka,
S nyakam köré tekeredett viták
véget nem érő hada
megszűnik. Nincs többé.
Édes álomra hajthatom fejem,
egy rövid ideig végre önmagam lehetek.
Ajtó előtt
2011.08.05. 22:06 | kataflán | Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://chordon.blog.hu/api/trackback/id/tr23128992
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
